[Előző] [Fel] [Következő]



8. számú tájékoztató.
Tájékoztató hatósági személyi TL-dózismérők 2013. júniusi-júliusi kiküldéséről

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a hatósági személyi TL-dózismérők leszállításának késlekedése miatt a TL-dózismérők 2013. május elején esedékessé vált kiküldése júniusra tolódott: az 1. sz. mellékletben feltüntetett engedélyesi/munkahelyi azonosítójú intézmények (az előző tájékoztatók szóhasználata alapján: „az I. lépcsős intézmények”) számára a TLD-küldeményeknek az Intézetünkből történő elszállítása 2013. június 7.-én megtörtént. E küldemények várhatóan legkésőbb június 11.-én a munkaidő végéig az 1. sz. mellékletben szereplő minden I. lépcsős címzetthez meg fognak érkezni.

Kérjük, hogy a TL-doziméter küldemények megérkezése után mihamarabb szíveskedjenek a kapott TL-dozimétereket kiosztani, ezzel egyidejűleg az addig viselt valamennyi dozimétert begyűjteni, majd ezeket a Szolgálatunkhoz az Intézetünk nevére és telephelyére címezve (1221 Budapest, Anna u. 5) az új TLD-k kézhezvételétől számított 7 munkanapon belül (ld. Szerződés 1. sz. mellékletének 15. c. pontját), azaz 2013. június 19.-ig visszajuttatni.

Az 1. sz. mellékletben fel nem tüntetett („II. lépcsős”) intézmények részére előre láthatóan július elejére tudjuk a TLD-ket biztosítani – de csak akkor, ha 2013. június 19.-ig valamennyi I. lépcsős intézménytől visszakapjuk a TLD-ket, ugyanis kiolvasásuk után e TLD-kkel tudjuk csak lecserélni a II. lépcsős intézmények által jelenleg használt TLD-ket.

Ezért kérjük az Tisztelt Ügyfeleinket, szíveskedjenek a 7 munkanapos visszaküldési határidőt nagyon pontosan betartani!

Végül, szeretnénk felhívni a Tisztelt Ügyfeleink figyelmét arra, hogy a TLD-knek az Intézetünkben történő visszajuttatásra olyan csomagolási anyagokat, valamint olyan szállítási/kézbesítési módot válasszanak, amely biztosítja a visszaküldött TLD-k fizikai épségét, és a TLD-k visszaszállítás alatti esetleges sérülése/elveszése esetén megtéríti annak teljes pótlási költségét.

Tisztelettel,

Fülöp Nándor
osztályvezető

OSSKI, 2013-06-10.


1. sz. melléklet.

1. Táblázat. A 2013. június 7.-i TLD-kiküldésben érintett („I. lépcsős”) Intézmények engedélyesi/munkahelyi azonosítói.

1/176/0178/3188/1289/01015/01105/01188/01271/01340/01408/01492/0
2/0279/0178/4188/2292/01017/01105/11188/21275/01345/01409/01493/0
4/085/3179/0188/5292/011019/51106/21189/11279/01347/01410/01494/0
4/185/4180/0188/7292/041022/01110/01189/31281/01348/01411/01494/01
6/288/0182/1189/0292/051023/01110/11194/01282/01348/11411/011498/0
7/092/0182/3190/1297/01029/01111/01199/01284/01348/41413/01499/0
9/093/0183/1193/2297/21032/01112/01201/011284/41349/01415/01503/0
10/097/0183/3195/0297/31033/011113/01209/01285/01350/01418/11504/0
12/099/0183/6196/0297/41035/01115/01211/01286/11353/01420/01505/0
15/1113/0183/9197/0297/51036/121116/11218/01287/011354/01421/01505/1
16/0116/0183/11199/0300/01040/01119/11219/01287/021355/01422/01506/0
18/0121/2184/01202/0302/11041/01120/01221/01287/31359/01424/01507/0
21/1123/0184/02207/0302/21043/011120/11222/01287/041360/01428/01508/0
22/0138/0184/05208/1305/01043/51122/01224/01288/01361/01432/01509/0
22/1139/0184/06208/2310/01046/01123/01228/01290/01362/01434/01511/0
25/0144/0184/07209/0313/01050/01127/11231/01291/01363/01438/01514/0
25/2146/1184/08212/5318/21050/21134/11232/01293/01365/01439/01515/0
25/3147/0184/09218/3320/01050/31137/01236/01295/01367/01440/01517/0
26/2152/0184/13221/1323/111050/41138/01238/01296/01368/01445/01519/0
29/0153/0184/14226/1324/01050/61139/01241/01299/01371/01447/01520/0
29/1154/0184/15228/0326/11051/01146/01242/01299/11373/01450/01521/0
32/0157/0184/16228/2340/21052/01146/21243/01300/01374/01451/0-
35/0158/0185/1235/0459/011055/01146/211250/01302/01378/01458/0-
39/0161/0185/2236/0507/11059/01150/01251/01305/01379/01460/0-
40/1162/0185/3239/0612/011070/11158/01253/01306/01380/01461/0-
40/3163/1185/5255/0668/021070/21165/01254/01307/01385/01465/0-
43/12164/0185/8256/1823/21076/11166/01255/01310/01387/01468/0-
44/0165/0185/9257/2826/01078/01166/31257/01311/01389/01470/0-
46/0166/0186/1258/0868/01079/01166/41258/01315/01390/01472/0-
48/1168/0186/3258/21003/011082/01170/01259/01316/01391/01473/0-
49/0169/1186/20259/01003/31083/01171/11260/01317/01392/01475/0-
51/0172/1186/21263/01004/01088/01177/01262/01318/01393/01477/0-
55/1172/2186/22265/01005/01091/01178/31265/01320/01395/01479/0-
70/0172/3186/23269/01013/011092/01182/01265/21321/01399/01480/0-
73/0172/4186/24270/11014/011093/01182/31266/01325/01400/01481/0-
73/1175/2186/25271/01014/31100/01185/01267/11326/01402/01482/0-
74/0175/4186/27281/01014/71102/01187/01267/21332/01403/01484/0-
75/1176/1187/0281/21014/81103/01187/21268/01336/01404/01485/0-
75/3178/0187/1282/41014/111103/21187/31270/051337/01406/11487/0-
75/5178/2188/0286/21014/121103/31187/41270/071338/21407/01490/0-

Letöltés .pdf dokumentumként.

Revízió: 2013-06-10

Valid HTML 4.01 Transitional